Most épp Porto Empedocle tengerpartján lakunk egy egész szuper apartmanban. Nem luxus, de nem csúnya, viszont szemben a tenger, szóval panaszkodni bűn lenne. Az egész napot végigautóztuk Szicíliában, már a véghajrában vagyunk, és úgy voltunk vele: ha eddig kibírtuk esti falatozás nélkül, most azért mégiscsak kéne egy igazi pizzás lezárás. Egy rendes búcsúest, így lett ez egy váratlan Pizzaélmény.
Porto Empedocle nem épp egy csillogó metropolisz. Láthatóan a pénz kikerüli, mint macska a vizet. Az emberek szerényen élnek, a házak is láttak már szebb napokat – őszintén szólva nemrég jártam Ózdon, és az ottani lakótelepek még mindig jobban festettek. Szóval volt egyfajta „retro-charm”.
Mikor kanyarodtunk be a felsővárosban főútra, látszott, hogy nagy dugó van. Az autók álltak, mint a szardíniák, de senki nem dudált, senki nem anyázott – mindenki nyugodt volt. Ilyet csak Olaszországban látsz: Guiseppe megáll a sor közepén, kiszáll, beugrik a boltba valamiért (mert neki épp most kell), a többiek meg türelmesen kikerülik. És senki nem húzza fel magát. Teljes zen.
Leparkoltuk az autót egy olyan helyen, amit otthon még bottal sem piszkálnék, de mondtuk: „most ne legyünk már pechesek.” És nem is voltunk. Szerencsére.
A hely
A pizzériába belépve rögtön levett a lábamról a hangulat: a duplára nyitott ajtó mögött embertömeg, mindenki pizzára vár. De nem egy darabra ám! Legalább négyet vitt mindenki, dobozban. És nem akármilyen dobozokban! Ezeket egymásra lehetett pakolni, tetejük nem volt, csak a legfelsőnek, a többi doboz „fedele” a következő alja volt. Zseni!
A falon táblák, rajtuk a pizzafélék és az áraik. Voltak szokványosak, voltak mindenféle „helyi agymenések”, meg persze édes pizzák, de engem speciel egy ananászos pizza jobban lázba hoz, mint egy nutellás. Tegnap láttam burgonyakrokettes pizzát is – hát szerintem az ananász ehhez képest egy klasszikus nápolyi. De nem vagyok szicíliai, biztos máshogy működik itt az ízlés.
A pult mögött pörgés ezerrel: egy lány a kasszánál, három srác pakolta a feltéteket, egy meg kezelte a kemencét. Forgatta, figyelte, mikor melyik kész. És ömlöttek ki a pizzák a kemencéből, a hatalmas péklapáttal olyan ügyesen bánt a srác, hogy nem is értem, senki nem kapott egy „forgólapátot” tarkóra. Látszott: összeszokott csapat.
A kemencében lobogott a tűz, a „forno a legna” csinálta a dolgát, mi meg csak néztük, és éhesebbek lettünk minden perccel. Otthon nekünk is van egy kemencénk, szóval tudom: ha jól felmelegszik, a pizza percek alatt megsül, és szép nagy buborékok keletkeznek rajta. Na, itt is ilyen volt. Csodás.
Hol élhető át ez a Pizzaélmény?
A többit nem mesélem el, mert az már színtiszta kínzás lenne. De ha erre jártok – Scala dei Turchi, vagy valami rejtettebb part mentén –, akkor ne hagyjátok ki ezt a helyet. Mert ez nem csak vacsora. Ez egy pizzaélmény. Isteni. Olcsó. És felejthetetlen.
A pizzéria általában elvitelre dolgozik, de van 2 talponálló asztala, a neve pedig La Lanterna.
Címe: Via Catania, 19, 92014 Porto Empedocle AG
Weboldaluk nincs, de a Facebookon aktívak.
Lepukkant helyen, csúcsélmény!
